Klarissza Blogja

9 éves csöppnyi kislány hangjától zengett America’s Got Talent stúdiója

Angelica Hale még csak 9 éves, és máris felrobbantotta a stúdiót a hangjával, Alicia Keys dalát énekelve. 🙂

 


A közönség őrjöngött, állva tapsoltak, a zsűri pedig a szám végén aranyesőt zúdított a kislányra a továbbjutás szimbólumaként… 🙂

Ő egy csoda, hogy még mindig itt van közöttük, hiszen már pindurka korában, megjárta a poklok poklát…

Angelica jelenleg Észak-Amerikában él, zenéjével szeretnél felhívni a figyelmet a Children’s Miracle Network kórházakra. Úgy gondolja, hogy neki ez a küldetése, hogy Isten által adott tehetségét felhasználva segítse és inspiráljon másokat, különösen a rászoruló gyermekeket. Angelica számára, ez egy nagydolog, úgy gondolja, ez a célja.

Hiszen 2012-ben 4 éves korában egy nagyon agresszív, bakteriális, kettős tüdőgyulladást szenvedett, életmentő beavatkozáson esett át, élet és halál között volt, és a veséje is kezdett leállni, dialízissel kezelték, 80 nap után hazavitték a kórházból. Továbbra is dialízissel kezelték.


Másfél év múlva 2013 szeptemberében, életének legnagyobb műtétjére várt, veseátültetésre, a donor pedig nem más, mint az édesanyja volt. A műtét sikeres volt, és Angelica újra életre kelt. Az örömteli, boldog, gondoskodó és szerető kislány visszatért, és szülei nem is lehetnek boldogabbak!

Angelica nagyon hálás minden ápolónak és orvosnak, aki megmentette az életét, és a szüleinek, hogy mindig támogatták és szerették őt.

És itt egy másik videó, egyszerűen rendkívüli hangja van ennek a kislánynak.

Úgy gondolja, hogy ő egy csoda, hogy még mindig itt van, és hogy kapott egy második esélyt. Megtiszteltetés számára, ez a tehetséges ajándék, a hangja, mellyel szeretne segíteni másoknak és visszaadni azt a sok jót, és szeretettet, amit kapott.

Sok siker kívánok neki… 🙂
 
Forrás/kép és még több infó: Angelica Hale fb oldala.

 

Üdv. Klarissza

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!